Magyarország megint megtrollkodott egy uniós nyilatkozatot
Megoldást kerestek az uniós belügyminiszterek, hogy ne fulladjanak meg a menekültek, a V4-ek inkább vétóztak.
Megoldást kerestek az uniós belügyminiszterek, hogy ne fulladjanak meg a menekültek, a V4-ek inkább vétóztak.
Lengyelország tizenkilenc évvel ezelőtt lépett ki Nemzetközi Beruházási Bankból, azóta sem kapta vissza a pénzét. Magyarország nemrég ajánlotta fel, legyen a bank székhelye Budapesten.
Rendkívüli kormányfői találkozót tart csütörtökön Budapesten a négy visegrádi ország.
A szlovák kormány kezdett lobbizni, hogy összejöjjön a találkozás, egy tátrai üdülőt már ki is néztek helyszínnek.
Kilépni nem fogunk az EU-ból, de megnehezítjük az életét - ma így látnak Nyugaton bennünket, vagyis azokat az országokat, amelyektől a 2004-es bővítés előtt még amiatt féltek, hogy a kiáramló kelet-európaiak elveszik a munkájukat. Sikertörténet a visegrádi országok uniós tagsága?
V4 News Agency (V4NA) néven indult új nemzetközi hírügynökség Habony Árpád befolyási övezetében.
A főpolgármester szerint ötletére Prágában, Pozsonyban és Varsóban is szükség lehet.
A visegrádi és a nyugat-balkáni régió együttműködésének erősítéséről tárgyal.
A szlovák államfő azt is cáfolta, hogy Soros György ügynöke lenne.
A visegrádi négyeket, Csehországot, Lengyelországot, Magyarországot és Szlovákiát, valamint a közép-európaiakkal együttműködő Olaszországot okolja a DW német hírportál elemzője azért, hogy a vártnál is sokkal nehezebben ment az EU-s toptisztségek elosztása. A portál szerint nem fog javulni a helyzet.
A V4-ek tárgyalásairól a lengyel miniszterelnök hivatala adott ki egy fotót.
Júliustól bevetésre kész állapotban lesz a visegrádi négyek közös harci egysége.
Peter Pellegrini szlovák kormányfő rákérdezett Orbánnál, hogy hogy van, de ő csak félrehajtotta a fejét.
Emmanuel Macron a V4-ek vezetőivel egyeztetett az uniós csúcs előtt.
A cseh kormányfő azt mondta, nincs olyan javaslat, hogy Maros Sefcovicot tegyék meg EB-elnöknek.
A Die Welt értesülései szerint Orbán a másik három visegrádi állam kormányfőjével együtt várta volna a német kancellárt a posztra.
A magyar kormányfő és a cseh elnök budapesti találkozóján kölcsönösen dicsérték a két ország viszonyát és a visegrádi országok együttműködését.
Kovács Zoltán szerint nincs azzal gond, ha a kormánynak köze van egy ilyen hírügynökséghez.
A lengyelek távolmaradása miatt nem jön létre a csúcstalálkozó, de kétoldalú tárgyalásokat azért tartanak.
A Visegrádi négyek Németországgal együtt közös projektet dolgoznak ki Marokkó támogatására, hogy a helyszínen állítsák meg a migrációt.